BIZONYSÁGOK‎ > ‎

Patkás Tamás Tivadar: Elhatároztam, hogy megváltozok

Kornél ARCHIV Nagy, 2014. okt. 2. 6:39   [ 2014. okt. 2. 7:04 frissítve ]
A Pünkösdi Teológiai Főiskola lelkészhallgatója vagyok. Megtérésem előtt – mint ahogy most is –, Méhkeréken éltem szüleimmel és két testvéremmel. Az életem teljesen átlagosnak tűnt, akárcsak a többi velem egykorúnak. Iskolába jártam, szórakoztam, segítettem szüleimnek a kertészkedésben. De ennek ellenére számomra mégsem volt olyan átlagos az élet. Látva azt, hogy idősebb testvéreim minden hétvégén a helyi szórakozóhelyre járnak, én is vágytam arra, hogy már velük tartsak, én is megélője legyek a sztoriknak – amiket másnap mesélgetnek –, ne csak hallgatója.

Az általános iskolás ballagásom után zöld utat kaptam szüleimtől, ettől kezdve én is elmehettem a helyi szórakozóhelyre. Legelső bulimat egyből azzal kezdtem, hogy kipróbáltam az alkoholt – nagyobb mennyiségben. Megtetszett ez a fajta életmód, és még többet akartam belőle megtapasztalni. Hétről hétre egyre többet ittam és dohányoztam. Úgy éreztem, ennél nem kell semmi más vagy több, hogy boldog legyek. Egy idő után mégis kezdett kevésnek lenni mindez, úgy éreztem, kell valami új, ami még többet tud adni.

15 éves voltam, amikor először droghoz nyúltam. Megragadott az érzés, így először havi, majd heti, és később napi szintem szívtam marihuánát. A drog miatt eltávolodtam a régi barátaimtól és új baráti körhöz csapódtam, ahol főszerepet játszott a drog. A rendszeres fogyasztás mellékhatása kezdett meglátszódni rajtam mind testileg, mind lelkileg. Depressziós lettem, nem foglalkoztam senkivel, komornak és gonosznak láttam magam körül a világot. Vágytam arra, hogy boldog legyek, de ismételten eljutottam arra a szintre, hogy kell valami plusz. Adódott egy lehetőség, hogy kicsivel erősebb kábítószert is kipróbáljak, a metamfetamin speedet. Annak ellenére, hogy jól éreztem magam, mikor a hatása alatt voltam, eltávolodtam a családomtól, a barátaimtól.

A folyamatos csalódások miatt a depresszió egyre jobban kezdett úrrá lenni rajtam, és már ott voltam, hogy öngyilkos leszek, véget vetek az életemnek. Próbáltam kitörni abból a helyzetből, és letettem a drogokat, a cigit, az alkoholt, hátha így jobb lesz. De nem voltam elég erős, a többszöri próbálkozás után is mindig visszaestem. Kilátástalanul álltam, hogy most mi lesz? Nincs semmi célom az életben.

Az egyik nap ismét elhatároztam, hogy megváltozok. Ez teljesen más volt, mint előtte, olyan volt, mintha valaki erőt adott volna nekem. Elszánt voltam, hogy változni akarok. „Na de mégis, hogyan?” – tettem fel a kérdést magamnak. Az elhatározásomat követő napon az egyik világi barátom megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele menni a hétvégi gyülekezeti alkalomra, mert őt is hívta a nagymamája, és nem szeretne ott lenni, mint egyedüli nem keresztény. Azt válaszoltam: „miért is ne!” – Ez nem csak számomra volt meglepő, hanem számára is, hisz’ én arról is híres voltam, hogy nem szeretem a gyülekezeteket, a keresztényeket, és mindent, ami Istennel kapcsolatos. Ez is egy fajta lázadás volt az életemben.

Félve mentem el a gyülekezetbe, mert egy kis faluban élek, ahol mindenki ismer mindenkit, és tudták jól, hogy milyen életet élek. Remegve léptem be az ajtón, de leültem és elkezdtem figyelni. Hallgattam, hogy mit és miről énekelnek a fiatalok, majd elkezdtem figyelni azt, amit az igehirdető mond. Különös volt, mintha minden dal, minden szó személyesen nekem szólt volna. Az alkalom végén egy teljesen más gondolkodású emberként léptem ki az ajtón. Rájöttem, ez az, amire nekem szükségem van! Elkezdtem rendszeresen gyülekezetbe járni. Isten rávilágított arra, hogy amikről úgy éreztem, a legnagyobb szabadságot nyújtották számomra, pont azok voltak, amelyek engem rabságban tartottak. Egy hatalmas szabadság volt az, amikor Jézushoz fordultam. Megszabadított minden olyan dologtól, ami nekem csak pillanatnyi örömöt tudott adni. Ő betöltötte ezt az űrt örökké tartó boldogsággal a Szent Szelleme által.
Comments