BIZONYSÁGOK


Kovács Verica: A drasztikus irányváltás

Kornél ARCHIV Nagy, 2015. nov. 10. 12:49   [ 2015. nov. 10. 13:31 frissítve ]

Másodéves lelkészhallgató vagyok a Pünkösdi Teológiai Főiskolán. Szerbiából, Szabadkáról jöttem, boldogan élem az életem PTF-es időszakát. Hálás vagyok Istennek, hogy ide helyezett.

Keresztény családban, de édesapa nélkül nőttem fel. Hat éves voltam, amikor egy új korszak kezdődött az életemben. Szabadkára költöztünk és lett egy nevelőapám. Már gyermekként kerestem Istent, aki betöltötte az életemet szeretetével, és 11 évesen úgy döntöttem, hogy bemerítkezem.

Mindeközben az általános iskolában elutasítást éreztem, nem voltak barátaim. Vágytam barátokra, de a helyzet éveken át nem változott. Egyszer olyan társasággal találkoztam, akik szerették a rock és egyéb kemény zenét. Mindig feketébe öltöztek, különféle koncertekre jártak, ahol kiadták magukból haragjukat, dühüket és gyűlöletüket. 15 évesen, 2010 májusától én is velük tartottam. Nagyon tetszett a ruhájuk, viselkedésük, de leginkább az, hogy elfogadtak. Nem sokára a csordaszellem engem is magával ragadott. Vörös-fekete hajam lett, később szőkére, azután pedig kékre festettem, az arcomat három piercing „díszítette”, füleimben pedig 15 milliméteres fültágítókat hordtam.

Élveztem koncertekre járni, végre megéltem, hogy az emberek szeretnek – közéjük tartoztam. Ateistákkal és sátánistákkal barátkoztam. Ezekkel az emberekkel mélyebb kapcsolatba kerültem. Az alkohol része lett az életemnek. Mindebben a különös az volt, hogy közben eljártam a gyülekezetembe is. Kettős életet éltem. A testvérek a gyülekezetben észrevették, hogy valami nincs rendben, de nem tudták, valójában mi van velem.

Egy évre rá, amikor 16 éves lettem, mint segítő részt vettem egy keresztény gyermektáborban. Egy vezető munkatárs felfigyelt rám. Látott bennem valami értéket és elkezdett foglalkozni velem. Megbeszéltük, hogy minden reggel együtt fogjuk olvasni a Bibliát, a Máté evangéliumával kezdtük. Miatta mentem bele a Biblia olvasásába, mely a tábor után is folytatódott. Minden reggel SMS-ben elküldtük egymásnak, hogy mit üzent Isten a Biblia által. Idővel ennek a célja, értéke megváltozott, egyre jobban érdekelt, mit ír a Biblia. Isten lassan, folyamatosan változtatott. Ahogy olvastam, a koncertek kezdtek már nem érdekelni, alkoholra sem volt már szükségem.

Egyszer otthon imádkoztam, és közben elkezdett nagyon zavarni a szobám fala, mivel különféle sátáni poszterekkel volt beborítva. Nem volt már helyük sem a szobámban, sem az életemben. Egy vasárnapi alkalmon a gyülekezetben teljesen összetörtem, és éreztem, hogy Isten akar valamit üzenni a gyülekezetnek. De felmerült bennem a kérdés, hogy pont általam? Általam, aki olyan sok rossz dolgot tettem? Amikor mégis úgy döntöttem, hogy igen, elmondom azt, ami bennem van, akkor megtörtént a drasztikus irányváltás. Mert Jézus akkor és ott megszabadított, és valóban szabad lettem!

A döntésem után, hogy már nem akarok úgy élni, ahogy addig, a „baráti” társaságom árulónak nevezett. A „jól kiépített” kapcsolatok tönkre mentek – vége lett! Most már nincs piercingem, se kék hajam, az életem célja teljesen megváltozott. Nincs semmi gondom a piercingekkel, hanem inkább azzal, amit akkoriban tettem. Aktív tagja lettem a gyülekezetemnek, beiratkoztam egy hároméves bibliaiskolába, amit már befejeztem. Négy év telt el, hogy teljes szívvel követem Jézust, újból és erősebben, mint eddig bármikor.

Mindig tartottam a rossz döntésektől. A legjobban attól féltem, mi lesz, amikor befejezem a középiskolát. Azonban Isten a szívemre helyezte a Pünkösdi Teológiai Főiskolát, ami által betölthetem azt a célt és elhívást, amit Ő nekem szánt. És hogy mi lesz a PTF után? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy reményteljes jövő vár rám.

Patkás Tamás Tivadar: Elhatároztam, hogy megváltozok

Kornél ARCHIV Nagy, 2014. okt. 2. 6:39   [ 2014. okt. 2. 7:04 frissítve ]

A Pünkösdi Teológiai Főiskola lelkészhallgatója vagyok. Megtérésem előtt – mint ahogy most is –, Méhkeréken éltem szüleimmel és két testvéremmel. Az életem teljesen átlagosnak tűnt, akárcsak a többi velem egykorúnak. Iskolába jártam, szórakoztam, segítettem szüleimnek a kertészkedésben. De ennek ellenére számomra mégsem volt olyan átlagos az élet. Látva azt, hogy idősebb testvéreim minden hétvégén a helyi szórakozóhelyre járnak, én is vágytam arra, hogy már velük tartsak, én is megélője legyek a sztoriknak – amiket másnap mesélgetnek –, ne csak hallgatója.

Az általános iskolás ballagásom után zöld utat kaptam szüleimtől, ettől kezdve én is elmehettem a helyi szórakozóhelyre. Legelső bulimat egyből azzal kezdtem, hogy kipróbáltam az alkoholt – nagyobb mennyiségben. Megtetszett ez a fajta életmód, és még többet akartam belőle megtapasztalni. Hétről hétre egyre többet ittam és dohányoztam. Úgy éreztem, ennél nem kell semmi más vagy több, hogy boldog legyek. Egy idő után mégis kezdett kevésnek lenni mindez, úgy éreztem, kell valami új, ami még többet tud adni.

15 éves voltam, amikor először droghoz nyúltam. Megragadott az érzés, így először havi, majd heti, és később napi szintem szívtam marihuánát. A drog miatt eltávolodtam a régi barátaimtól és új baráti körhöz csapódtam, ahol főszerepet játszott a drog. A rendszeres fogyasztás mellékhatása kezdett meglátszódni rajtam mind testileg, mind lelkileg. Depressziós lettem, nem foglalkoztam senkivel, komornak és gonosznak láttam magam körül a világot. Vágytam arra, hogy boldog legyek, de ismételten eljutottam arra a szintre, hogy kell valami plusz. Adódott egy lehetőség, hogy kicsivel erősebb kábítószert is kipróbáljak, a metamfetamin speedet. Annak ellenére, hogy jól éreztem magam, mikor a hatása alatt voltam, eltávolodtam a családomtól, a barátaimtól.

A folyamatos csalódások miatt a depresszió egyre jobban kezdett úrrá lenni rajtam, és már ott voltam, hogy öngyilkos leszek, véget vetek az életemnek. Próbáltam kitörni abból a helyzetből, és letettem a drogokat, a cigit, az alkoholt, hátha így jobb lesz. De nem voltam elég erős, a többszöri próbálkozás után is mindig visszaestem. Kilátástalanul álltam, hogy most mi lesz? Nincs semmi célom az életben.

Az egyik nap ismét elhatároztam, hogy megváltozok. Ez teljesen más volt, mint előtte, olyan volt, mintha valaki erőt adott volna nekem. Elszánt voltam, hogy változni akarok. „Na de mégis, hogyan?” – tettem fel a kérdést magamnak. Az elhatározásomat követő napon az egyik világi barátom megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele menni a hétvégi gyülekezeti alkalomra, mert őt is hívta a nagymamája, és nem szeretne ott lenni, mint egyedüli nem keresztény. Azt válaszoltam: „miért is ne!” – Ez nem csak számomra volt meglepő, hanem számára is, hisz’ én arról is híres voltam, hogy nem szeretem a gyülekezeteket, a keresztényeket, és mindent, ami Istennel kapcsolatos. Ez is egy fajta lázadás volt az életemben.

Félve mentem el a gyülekezetbe, mert egy kis faluban élek, ahol mindenki ismer mindenkit, és tudták jól, hogy milyen életet élek. Remegve léptem be az ajtón, de leültem és elkezdtem figyelni. Hallgattam, hogy mit és miről énekelnek a fiatalok, majd elkezdtem figyelni azt, amit az igehirdető mond. Különös volt, mintha minden dal, minden szó személyesen nekem szólt volna. Az alkalom végén egy teljesen más gondolkodású emberként léptem ki az ajtón. Rájöttem, ez az, amire nekem szükségem van! Elkezdtem rendszeresen gyülekezetbe járni. Isten rávilágított arra, hogy amikről úgy éreztem, a legnagyobb szabadságot nyújtották számomra, pont azok voltak, amelyek engem rabságban tartottak. Egy hatalmas szabadság volt az, amikor Jézushoz fordultam. Megszabadított minden olyan dologtól, ami nekem csak pillanatnyi örömöt tudott adni. Ő betöltötte ezt az űrt örökké tartó boldogsággal a Szent Szelleme által.

Sánta Gergely: A Szeretetet választottam

Kornél ARCHIV Nagy, 2014. márc. 12. 10:59   [ 2014. szept. 25. 14:11 frissítve ]

A rossz magatartásom miatt már gyermekkorom óta sok probléma volt velem. A viselkedésem oly mértékben kirívó volt, hogy az alsó tagozatos tanáraim emlékeiben is emiatt őrződtem meg. A rossz társaságba való beilleszkedés meghatározta életemnek egy jelentős részét. Mindig is vonzott, hogy központban legyek. A nagyon rossz irányba való sodródásom talán középiskolában kezdődhetett, ahol a fő cél az volt, minél „menőbbnek” tűnjünk a mások szemében. Így szép lassan, ennek érdekében egyre több dolgot kezdem bevállalni. Elején még csak a cigarettát, majd alkoholt, később a kábítószer hívása is kecsegtetett. Ez az érzés, hogy olyan fiatalok körében mozgok, ahol ilyeneket csinálnak, imponáló volt számomra, és nem számoltam azzal, hogy komoly következményei lesznek. Kezdetben a drogozás csak szórakozóhelyen játszott szerepet az életemben, később azonban hétköznapjaim meghatározó része lett.

A tivornyázó éjjelek, a bulik, drogok odáig juttattak, hogy a családommal való kapcsolat számomra elértéktelenedett. Isten létezése nem igazán volt otthon központi kérdés. Három testvérem közül a legnagyobb evangélikus lelkésznek készül, és megtérése után jó irányba próbált terelni, azonban én csak papolásnak vettem a szavait, nem jelentett számomra az ő élete izgalmat, kalandot. A drogozó fiatalok társaságában éreztem jól magam. Minél rendszeresebb lett az életemben a mámor, annál kevésbé kellett gondolkodnom az élet valódi értékein.

19 éves koromban egy korábbi osztálytársam, aki korábban szintén ilyen életet élt, megtért Jézushoz, és sokat beszélt róla. Így most már nemcsak a testvérem, de egy barátom „prédikálását” is hallhattam arról, kicsoda Jézus Krisztus valójában. Azonban számomra ezek üres szavak voltak. Az életemnek nem volt célja, ugyanakkor a kötelességeimet elvégeztem – muszájból. Az érettségit is letettem, és mellette a kőműves szakmát választottam. Ahogyan a függőség kezdett eluralkodni rajtam, a kilátástalanság egyre jobban nyomasztott.

Egyik este összejöttünk a haverokkal a szokásos módon előkerült a füves cigaretta és az alkohol. Ám azon az estén forduló pontot vett az életem. Ott ült közöttünk az a barátom, aki megtért. Ránk nézett és megkérdezte: merre halad az életünk, hova vezet ez az életstílus, mi lesz így belőlünk? Olyan formában és erővel szólt Isten akkor hozzánk, hogy amikor hazatámolyogtam, próbára tettem azt az Istent, akiről beszélt nekem. Azt mondtam, ha valójában létező Isten Ő, akkor mutassa meg, mekkora hatalma van, és amikor reggel felébredek, ne a bódultság utáni vágy legyen az első, ami eszembe jut. Imám – hihetetlen, de – meghallgatásra talált. Nagyon meglepett, hogy ez valósággal megtörténhetett, Isten képessé tett erre, és akkor azonnal hittem, hogy nem lehet semmi sem, amire Ő ne lenne képes. Ekkor döntöttem el, hogy megtérek, és indult el bennem a változás.

Később, egyre jobban kezdett érdekelni, amit a testvérem mond, és máig nagy hatással vannak rám szavai. Eljártam gyülekezetbe, ahol jó tanítások voltak, énekeltem, imádkoztam és Bibliát olvastam. Az elején nagyon furcsa volt számomra, hogy ilyen helyen veszek részt és ilyeneket csinálok, később már hiányzott, amikor ezt nem tehettem. Elhatároztam, hogy azoknak a fiataloknak, akik abban a reményvesztettségben élnek, amiben én voltam, megmutassam Jézus Krisztus szabadítását. De ehhez kellő ismeretre és bölcsességre van szükség, ezért jelentkeztem a Pünkösdi Teológiai Főiskolára, a lelkigondozó szakra.

Ahogy közeledtem Istenhez, egyre többet mutatott meg magából. Csodákat éltem át, segített a gyász időszakában, amikor elveszítettem megtérésem után édesapámat. Maglódon elkezdtünk házicsoportot szervezni, fiataloknak Istentiszteleteket tartani, egy nagyon kedves barátom, teológushallgató vezetésével. Erre az alkalomra hívtuk el gyerekkori szerelmemet, aki azt állította, hogy a hinduizmus az igazi vallás. Azonban, ahogy megismerte az igazságot, számára sem volt tovább kérdés, hogy melyik az igaz Isten. Később, ez a lány a barátnőm lett, majd a kezét is megkértem, és 2013 augusztusa óta a feleségemnek hívhatom! Így tesz csodát Isten egy olyan céltalanul bolyongó fiatallal, akinek semmilyen életcélja nem volt, hogy egy boldog, Istenfélő férfivá, férjjé váljon!

Csiffáry Zsuzsanna: Sokat vártam embertársaimtól, s nem Istentől

Kornél ARCHIV Nagy, 2013. dec. 21. 13:31   [ 2015. nov. 12. 3:15 frissítve ]

14 éves koromban elhatároztam, hogy bemerítkezem, és úgy éreztem, hogy valahová haza kell mennem. Nehézségek is voltak ezzel kapcsolatban, mert a családunkban nem mindenki keresztény. Viszont az életem – finoman szólva – még mindig nem ment simán. Életemben korán jöttek a tragédiák egymás után. Egy hozzám közel álló ember véget vetett életének, amit nem tudtam sokáig feldolgozni. Azután a családunkhoz közel állók halála, nagyszüleim sorozatos elhunyása, ami végül édesapám halálával csúcsosodott ki.

Utána jöttek a sorozatos csalódások. Talán közhely, de magam sem tudom másképpen megfogalmazni, az emberekben csak ott nem csalódtam, ahová éppen nem néztem. A sok igazságtalanság, depresszió kialakított bennem egy fenntartást másokkal szemben. Nem értettem sokáig, hogy miért történik minden balul az életemben, ha megtért, bemerítkezett keresztény vagyok. Sokáig tartott, mire rájöttem az egyszerű válaszra. Nagyon sokat vártam embertársaimtól, s nem Istentől. Elfordultam tőle, mert úgy gondoltam, mindennek ő az okozója. Nem mellesleg azzal is számolnunk kell, hogy nem gondtalan életet ígért nekünk, hanem a segítségét minden élethelyzetben, melyet meg is ad az övéinek. Ezért tudom, hogy nagyon kitartónak és hűségesnek kell lenni az ő szabályaihoz, ami csak egy kis csekélység azzal szemben, amit ő adott nekünk Jézusban Krisztusban, az élet lehetősége érdekében.

Idestova hétszer felvételiztem egyetemekre, képzésekre – ebből négy sikeres lett. Színházban dolgoztam és tanultam öt évig, festő tanárt is kaptam az élettől; viszont rájöttem, míg más a drogba, alkoholba, bulikba menekült, én a munkába. Ez volt az úgynevezett védőbástya. Csak akkor voltam erős, ha épp a dolgaimat intézhettem. Elfelejtettem örülni. Ha siker ért, észre sem vettem. Ez komoly kiégéshez vezetett. Majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem és  Pünkösdi Teológiai Főiskolára került sor, és itt kötött ki a „hajóm”.

Érzem, hogy minden beérni látszik, nyugalmasan. Amit eddig őrült energiával hajszoltam, csak a kimerültség miatt, már nem is láttam. Valami különös nyugalom jött az életembe, ami egy ilyen izgága embernek, mint én, nagyon komoly áldás. Azelőtt nagyon sok mindent gondoltam úgy, hogy jól csinálok, és haladok, majd végül már átoknak éreztem a létem. Itt viszont látom már, hogy nem jól fogtam fel a sorsom irányait, s hogy nem átok a létem, csupán egy kis egyengető siklatás hiányzott neki, amit az itt kapott tanulásból merítettem és kaptam.

Molnár Gabriella: A teológia mellett döntöttem

Kornél ARCHIV Nagy, 2013. dec. 21. 6:25   [ 2014. jan. 5. 6:14 frissítve ]

Nem keresztény családból származom. A szüleim már nagyon sok éve elváltak. Édesapám egész kis korunkban hagyott ott minket, ezért édesanyám egyedül nevelt fel engem és öcsémet. Nagyon haragudtam Istenre amiatt, hogy apa nélkül kellett felnőnünk, és nem értettem, hogy miért. Édesanyám a válás után elég hamar rátalált egy gyülekezetre Békésen, és átadta az életét Istennek. Elhitte azt, hogy a bűnei megbocsájtattak és alámerítkezett. Testvéremmel együtt hitre, engedelmességre és istenfélelemre nevelt.

2002 nyarán lehetőségünk adódott, hogy részt vegyünk egy gyermektáborban, Kadarkúton. Ott döntés született bennem, és átadtam az életemet Jézusnak, és befogadtam őt a szívembe. Igyekszem Istennek tetszően élni, de nagyon nehéz volt megértenem, hogy miért kellett apa nélkül felnőnöm. Isten nagyon sokszor bebizonyította nekem, hogy velem van, és ő olyan, mint egy földi édesapa, aki valójában a mennyei Atya. Tudom, hogy a jövőm és az életem az ő kezében van. Megtanított a megbocsájtásra, az elengedésre. Édesapámnak is megbocsájtottam és elengedtem mindent, azóta jó lett a kapcsolatom vele. Az életemben voltak mélypontok, de Isten soha nem engedte el a kezemet, és megtanította nekem azt, hogy hogyan éljek szabadságban ő vele.

2006 telén alámerítkeztem és megerősítettem a döntésemet, hogy elfogadtam Jézust, mint megváltómat, szabadítómat. Ekkor már voltak szolgálataim a gyülekezetben, dicsőítés és tinédzsermunka. Az elmúlt években Isten egyre nagyobb feladatokkal bízott meg. A rendszeres, hűséges gyülekezetbe járás, szolgálat, és az Istentől kapott ajándékok nagyon fontosak nekem. Ő kedvessé tett az emberek előtt.

Tinédzserként nagyon foglalkoztatott a fényképezés, filmezés. Nagy álmom volt, hogy az érzelmeket vászonra vihessem. Miközben e terveimet dédelgettem, barátaimtól, ismerőseimtől hallottam a PTF-ről. Sokat imádkoztam, gondolkoztam, hogy Isten hol akar látni, mit tanuljak, mi legyen a szakmám. Imádkoztam azért is, hogy Isten világítson rá, hogy hol is lenne a helyem. Végül a teológia mellett döntöttem, mert ahogy Isten előnyt kovácsolt számomra a kialakult családi helyzetemből, úgy másoknál is megtudja ezt tenni. Szívemre helyezte a hátrányos helyzetű fiatalokat, hogy hitoktatóként közelebb kerülhessek hozzájuk, és egy olyan intézménybe, szervezetbe be tudjak dolgozni, szolgálni, ahol Isten kegyelméből és szeretetéből tudok segíteni rajtuk. A felkészülést Isten hatalmas áldásaként élem meg. Hiszem, hogy a fényképezéssel kapcsolatos ambíciómat sem kell végleg elvetni, mert ez is része lehet annak a munkának, amelyet embertársaim javára és Isten dicsőségére végezhetek.

Nagyné Kiss Éva: A legcsodálatosabb ajándékot kaptam

Kornél ARCHIV Nagy, 2013. dec. 12. 12:50   [ 2014. jan. 5. 6:13 frissítve ]

Kalocsán születtem, nem hívő családban nőttem fel. Istenről csak az iskolai hittanórákon hallottam. Szüleim, mint a világi szülök közül oly sokan, megtanítottak arra, hogy miként álljam meg a helyem az életben. Apámat katolikus, anyámat református vallásban keresztelték. Hittanórákra járattak, de elvittek a református istentiszteletre is.

Felnőttként is eljárogattam a nagy keresztény ünnepeken a templomba, de arra nem emlékszem, hogy láttam volna otthon Bibliát. Folydogált az életem, és sok baj, buktató után, sok hiábavalóság után, lelkileg összetörten, padlóra kerültem. Kerestem a pénzt, a társamat, a szeretetet, a boldogságot, a harmóniát, de minden ahogy jött, úgy el is ment...

Amíg sikeres voltam, amíg divatos, nagyhangú, bölcsnek látszó, addig zsongtak körülöttem az emberek. Amíg mindent elintéztem, lerendeztem, amíg segítettem, addig jó voltam, aztán elfordultak tőlem. 2005 októberében édesanyám, majd édesapám halála, egy balul sikerült vállalkozás, és egy hazug házasság végén azt fontolgattam, vége az életemnek. Amikor végleg otthagytam a régi életemet, és a sokadik albérletbe költöztem, az asszisztálók nem fogytak ki mellőlem. Belefáradtam, beleuntam az életembe. Összetörve, megundorodva kerestem a kiutat. Emberi ésszel kigondolt dolgokat tettem. Utazgattam, beszélgettem, lődörögtem. Mivel gyermekem nincs, sokszor még felkelni sem volt kedvem. Mindenki udvariasan érdeklődött hogylétemről, de senki sem várta meg a választ.

Az első változást a számítógép, vagyis az internet hozta meg számomra. Ezen keresztül ismerkedtem meg férjemmel, és hosszú órákat beszélgettem így vele. Beleszerettem, még mielőtt láthattam volna. Hamarosan meglátogattam őt, és éreztem rajta és édesanyján kívül, még Valaki lakik náluk. Áradt a szeretet a falakból, a tárgyakból, az ablaküvegből. Olyan szeretetet éreztem, és olyan életformát láttam, amire mindig is vágytam. Férjem és anyósom segített nekem megfejteni ezt a titkot. Először a Bibliával kezdtünk foglalkozni. Az evangélium olvasása közben annyi, de annyi kérdésem volt... Most már mosolygok azon, miket kérdeztem. Aztán hetek vagy tán hónapok múlva megtudtam, hogy hívők, és hogy leendő anyósom gyülekezetbe jár. Férjem megígérte, hogy az esküvőnk után elmegyünk együtt a gyülekezetbe. Így is lett. Az én nászajándékom volt ez, és most már tudom, hogy a legcsodálatosabb ajándékot kaptam.

Sokat halottam Istenről, Jézusról, a megtérésröl, és mindig csak kérdezgettem, hogyan kell megtérni. Megnyugtattak, észre fogom venni. Kétkedve fogadtam, és nagyon vártam mikor történik ez meg. Eljött ez a csodás nap is. 2006 októberében egy "úrvacsorás" istentiszteleten értettem meg: Jézus értem is meghalt, és az én büneimet is felvitte a keresztre. Hazamentünk és imádkoztunk, nagyon nehéz súly volt, ami rám nehezedett - a büneim súlya. Nehéz és szomorú volt a szívem, sokáig rosszul éreztem magam. Nem volt jó, amikor megértettem, hogy bünös vagyok. Kértem Jézust, legyen az életem ura! Azóta csodálatos dolgok történnek velem. Az Úr beszél hozzám, érzem velem van. Nagy öröm és békesség van a szívemben.

Akkor még nem tudtam, de "szívátültetésem" volt. Kőszív helyett hússzívet kaptam. Bemerítkeztem, és tudom, velem van az Isten, hiszen személyesen nekem mondta, ami az Ézsaiás próféta könyvének 43. fejezetének 1. versében található: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy."

Iszály Mihály: Elkezdett Isten érdekelni

Kornél ARCHIV Nagy, 2013. dec. 8. 12:08   [ 2014. jan. 5. 6:16 frissítve ]

Keresztény családba születtem, apukám és anyukám keresztényként neveltek, de abban az időben nem vonzott, hogy én is keresztényként éljek. Jártam a méhkeréki baptista gyülekezetbe, az ifjúsági órákra, de nem köteleztem el magamat Isten mellett. Tudtam a keresztény értékrendet, és próbáltam ez alapján élni, de nem volt bennem meggyőződés, hogy nekem is ezt az életet kell választanom. 16 éves voltam, mikor édesanyám meghalt, törést okozott az életemben. Nem sok idő elteltével elkezdtem bulizni, és abból a körből választottam magamnak barátokat, ami azzal járt, hogy hasonló módon kezdtem élni, viselkedni, mint ők. Sokat jártam szórakozni, és mindazt tenni, ami ezzel az életstílussal jár, de ebben sem tudtam meggyökerezni, nem találtam önmagamat. Például, alkoholt is csak azért ittam, hogy a többiek elvárásainak megfeleljek. Még eljártam gyülekezetbe, de csak az emberek kedvéért. Nem érdekelt az istentisztelet, sem pedig Isten. Egyfajta kettőség alakult ki bennem, nem tudtam, hogy ki is vagyok én valójában, és hova tartozom. Az édesapám próbált velem beszélgetni, és kihozni abból az állapotból, amiben voltam, de nem járt sok sikerrel.

2009 júliusában, 19 évesen néhány keresztény ismerősöm elhívott a Christeens tini táborba, Kadarkútra, de nem akartam ide sem elmenni, mert azt gondoltam, hogy ez csupán idő- és pénzpocséklás lesz. A testvérem rábeszélt, hogy menjek, így elmentem. A tábor első napjaiban nem éreztem jól magam. Voltak olyan pillanatok, amikor haza akartam menni, de a hét vége felé valami gyökeresen megváltozott bennem. Elkezdett érdekelni Isten, és az, hogy mi a terve velem. Még nem voltam a megtérés döntésének állapotában, de azt tudtam, hogy mindaz, ami elkezdődött, akarom, hogy folytatódjon bennem. Az elkövetkezendő hónapokban eljártam a pünkösdi gyülekezetbe, elkezdtem Bibliát olvasni, illetve olyan barátokkal és ismerősökkel beszélgetni, akiktől sokat tanultam. Nem sok idő múlva meghoztam a döntést, hogy meg akarok térni, és újjászületett keresztényként akarok élni. Leszámoltam azokkal a bűnökkel, amik távol tartottak Istentől, rendszeressé tettem a gyülekezetbe járást, az otthoni Bibliaolvasást és imádkozást. Néhány ifivel kapcsolatos szervezéssel is megbíztak, aminek nagyon örültem, mert rádöbbentett, hogy a fiatalok felé szeretnék szolgálni. Megtaláltam a békességem, és rájöttem, merre akarom, hogy tartson az életem. Az a kettősség, ami korábban bennem volt, eltűnt, és a világi barátaimnak próbáltam, és próbálom elmondani mindazt, ami velem történt.

2010-ben elhatároztam, hogy életem végéig Istennek akarok szolgálni, és érzem azt, hogy Isten használni akar. A nyáron úgy döntöttem, hogy Szarvasra jelentkezem óvó- és pedagógia szakirányba, de Isten közbe szólt, és nem nyertem felvételt. Sokat gondolkoztam, hogy miért történt így, de rájöttem, hogy azért, mert az Úr nem ott akar látni engem. Imádkoztam, hogy Isten nyisson előttem kapukat, hogy merre menjek, és mit kezdjek az életemmel. Válaszként néhány barátom javasolta, hogy fontoljam meg a teológiát. Először nem tetszett az ötlet, mert nem olyan régen tértem meg, és azt gondoltam, én nem vagyok odavaló. De elkezdtem gondolkodni, nem tudtam a szívemből és a fejemből kiengedni ezt az ötletet. Imádkoztam, és ebben van békességem, hogy ide jelentkeztem a PTF-re.

Szanati Patrik: Csalódtam az egész világban

Kornél ARCHIV Nagy, 2013. dec. 4. 9:48   [ 2014. márc. 7. 12:24 frissítve ]

1978-ban születtem Sopronban. Értelmiségi családból származom, átlagos, tisztességes nevelésben részesültem. 14 éves koromban csalódtam az egész világban. Menekülésként az alkoholhoz fordultam és jöttek a kábítószerek is. Mindig terveztem, hogy egyszer majd megváltozok, de nem sikerült.

Néhány évvel később találkoztam olyan keresztény emberekkel, akikben először láttam meg Isten dicsőségét. Láttam, hogy boldogok, mert velük van valaki. Sugározták Istent, és én rájöttem, hogy nekem is oly nagy szükségem van rá. Hosszas, éveken át tartó tusakodás után elismertem magam előtt is azt, amit a szívem mélyén mindig is tudtam: hiányzik nekem és vágyok rá, hogy megismerhessem. Ha Krisztus valóban él, akkor bocsássa meg minden bűnömet, újra akarom kezdeni az életem - tiszta lappal. Kiáltottam hozzá imában, és meghallgatott, válaszolt, és közel jött hozzám. Összetörte a szívemet a vele való találkozás, azóta úgy érzem, nem tudok nélküle élni.

Minden nap keresem Őt, és életemet az Ő, és az emberek szolgálatára szenteltem. Isten megajándékozott egy csodálatos feleséggel, három gyönyörű gyermekkel, és ma is mindennap tenyerén hordoz. Kívánom, hogy te is megismerd Őt, és Ő legyen a te Istened és Szabadítód!

Tari Zoltán: Akarsz változtatni?

Kornél ARCHIV Nagy, 2013. dec. 2. 0:44   [ 2014. jan. 5. 6:21 frissítve ]

Életünk drámai fordulatai kapcsolódnak egy érdekes személyhez, aki titkon egyengeti, láthatatlanul felügyeli minden rezdülésünket. Ez a titokzatos személy vágyaink végső beteljesítője, életünk forrása. Ahhoz, hogy rátaláljunk, sokszor szükségünk van segítőkre, akik bemutatják a hozzá vezető utat. Ha keressük őt, ígérete szerint meg is találjuk.

A Teremtő Isten vágya közösségben lenni teremtményeivel. A mi vágyunk és a Teremtő vágya akkor találkozhat, ha nyitottak vagyunk megismerni őt és megbékülni vele. A megbékélés nem háborús helyzetre vonatkozik, hanem egy megszakadt kapcsolat rendezésére. Isten, az Atya életközösségre hív mindannyiunkat az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, aki által kezdeményezte a megbékélést.

A honlap cikkei erről a találkozásról tesznek bizonyságot, segítenek rátalálni az útra.

Nagy Kornél: Megtérésünk egyedi és megismételhetetlen

Kornél ARCHIV Nagy, 2013. dec. 1. 12:48   [ 2014. okt. 2. 13:45 frissítve ]

2013. november 8-án a Pünkösdi Teológiai Főiskola konferenciát rendezett a Magyar Tudomány Ünnepe sorozat keretében „Evangelikál megtérés” címmel. Amint a címből is kiderül, a konferencia a megtérésről szólt. Elsőként Dr. Tatai István előadása hangzott el, majd Dr. Corneliu Constantineanu bukaresti főelőadó következett. Az előadások sorát Dr. Pavel Hošek, prágai vendég zárta.

Mindhárman az evangelikál megtérés sajátosságairól beszéltek, de gondola-taimban egy megállapítás rögződött, amit Dr. Tatai István mondott még az előadása elején. A megállapítás lényege az volt, hogy minden megtérés más, melyet személyes példákkal is illusztrált. Ez számomra nem volt egyáltalan új, de éppen e weblap létrehozásán gondolkodtam akkoriban, és azonnal tudtam, hogy közzé teszem azok számára, akiket ismeretlenként foglalkoztat a megtérés. Ennek lényege, hogy nem szabad sablonokban gondolkodni vagy bibliai, netán ismerősi megtéréseket alapnak, mintának venni, vagy másolni, mert a saját megtérésünk abszolut egyedi és megismételhetetlen.

Íme, néhány példa, néhány személyes bizonyságtétel ennek alátámasztására, melyet szeretettel ajánlok elolvasásra minden kedves érdeklődő figyelmébe. >>>

                Dr. Tatai István                Dr. Corneliu Constantineanu             Dr. Pavel Hošek                                  „Evangelikál megtérés” konferencia

1-10 of 12